Nyárkezdő

Kedves olvasók!
      Röstellem magam, hogy már egy hónapja nem jelentkeztem. Magyarázkodhatnék, de nem gondolom, hogy lenne értelme. Próbáltam így év végére nem lerontani a jegyeimet, mert sokat dolgoztam idén a tanulmányaimon, de elégedett vagyok. Sosem voltam egy nagy agytröszt, most sem vagyok, de örülök a 4,5 körüli átlagomnak. Remélem ti is eredményesen zárjátok le a tanévet, és örömmel vágjátok bele magatokat a nyári szünetbe!
    Az elmúlt két napban könyvborítót készítettem magamnak, és a barátnőmnek, de annyira belelendültem, hogy szórakozásképpen "szerkesztgettem" még kicsit. Nem tökéletesek, de szerintem szépek lettek, ahhoz képest, hogy nem vagyok valami nagy szerkesztő. Mivel kettővel nem tudok mit kezdeni, ezért aki szeretné, nyugodtan írjon és elviheti, a szövegeken tudok változtatni. Jelezz kommentben vagy írj egy e-mailt és meg tudunk beszélni mindent! :)
       Mostantól igyekszem gyakrabban jelentkezni, éppen dolgozok egy történeten (amihez a borító is készült), amit remélem, hogy papírra is tudok majd vetni, akkor talán hoznék nektek belőle egy kis ízelítőt! Addig is élvezzétek a nyarat és pihenjetek sokat!

Ölel,
Elisabeth♥



SAJÁT BLOGRA

BLOGRA

BLOGRA

ELVIHETŐ

ELVIHETŐ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése