"Nem vagyunk már ősemberek. Ideje fejlődni."


Kedves olvasók!

   Mindig is nagyon érdekelt ez a téma, ezért úgy gondoltam ezt megosztom veletek is. Majdnem egy évvel ezelőtt ismertem meg Bogit, egy tanfolyamon és ahogy beszélgettünk elmondta, hogy vegán életmódot folytat. Először nagyon meglepődtem, aztán áttétem a 'mindent tudni akarok erről' fázisba. Úgyhogy gondoltam egyet és felkértem őt egy interjúra. Én nagyon élveztem, remélem ő is, és ti is fogjátok! :)
Elisabeth♥


Mi a különbség vegetáriánus és vegán között?

A vegetáriánus általában csak húst nem, míg a vegán semmilyen állati eredetű terméket sem fogyaszt. Tehát húst, tejet, tejterméket, tojást, sőt sokan mézet sem. Illetve nem használsz ilyen  termékeket, sem öltözködés, sem szórakozás, sem semmilyen egyéb téren.

Mióta folytatod ezt az életmódot és egyáltalán mi ösztönzött arra, hogy belevágj?

2014 szeptember 1-jétől. J Majdnem egy éve. Már gyermekkoromban is többször elhatároztam, hogy nem fogok húst enni… így ébredtem. Aztán édesanyám elkészítette a kedvenc húsos ételemet, és tartott egy rövid felvilágosítást arról, hogy ez butaság, beteg leszek stb. Akkor még megijedtem. Később kollégiumba kerültem, ahol szintén szerettem volna vegetáriánus lenni, de nem volt rá lehetőségem (menza). Ezen próbálkozásaimnak nem volt konkrét oka, csak egy sejtelem vagy megérzés, hogy ez a helyes. Középiskolában rengeteg táplálkozással kapcsolatos kiadványt olvastam. A végére rájöttem, hogy az egyetlen lehetséges táplálkozási forma számomra a vegánság. Először az egészségügyi szempont fogott meg, később viszont az etikai oldala is megérintett.

A családodban te vagy az egyedüli vegán?

Sajnos, igen. Bár a szüleim egyre kevesebb húst és tejterméket fogyasztanak, aminek rettenetesen örülök!

Össze tudnád foglalni egy mondatban, hogy számodra mit jelent vegánnak lenni?

Azt jelenti, hogy nem járulok hozzá sem állatok kínzásához, sem környezetkárosításhoz, sem az emberi éhezéshez.

Hogyan viszonyulnak ehhez a döntésedhez a szűkebb környezetedben? Család/ Barátok?

Az elején mindenki megrémült. Az a tévhit élt bennük, hogy bajt okoz. Ma már elfogadják, sőt egy barátnőm is áttért a vegán táplálkozásra.

Éreztél/érzel egészségügyi változásokat magadon mióta ezt az életmódot folytatod?

Igen, folyamatosan. Néhány kilót fogytam, emellett erősödtek a körmeim, a hajam. Eltűntek a pattanásaim. Azóta nem voltam beteg.

 Teljesen lemondtál a „hagyományos” ételekről?

Nem! Szinte az összes „hagyományos” ételt el lehet készíteni vegán hozzávalókkal.

Mivel türtőzteted magad, ha mégis megkívánsz valamit?

Általában avval, hogy milyen jó lesz otthon elkészíteni egészséges, szenvedésmentes összetevőkkel.

A család/baráti összejöveteleken mindig figyelnek arra, hogy az étrendednek megfelelően tudj enni?

Igen, ilyen szempontból szerencsés vagyok, mindenki nagyon figyelmes.

Mik a hátrányai a vegán életmódnak?

Talán az, hogy nagyon el kell olvasnom a termékek összetevőit. :D

Mennyivel drágább a vegán ételek elkészítése az átlagosnál?

Semmivel sem drágább, sőt néha olcsóbb.

Van-e valamilyen mottód, vagy egyéb fontos üzeneted az emberek számára, amit még szeretnél elmondani?

Különleges mottóm nincs. Leginkább azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy olvasson, kutakodjon a témában, mindenki jól fog járni vele. Nekünk, embereknek, van választási lehetőségünk. Nem vagyunk már ősemberek. Ideje fejlődni. Fontos üzenetem viccesen az lehetne, hogy a vastagbélrák fáj. Nagyon.

Köszönöm, hogy időt szántál rám és örülök, hogy válaszoltál a kérdéseimre és megosztottad velünk a véleményedet!

Én köszönöm, örömmel válaszoltam! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése